
Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport
A cégek dolgozói úgy gondolják, hogy Mártha tudatosan provokálja őket az elképesztő vagyonával, és azzal, hogy mire költi ezt. A vezető ugyanis rendszeresen oszt meg posztokat luxusjachtokról, hotelekről és többmilliós órákról.
A férfi még 2008-ban, 32 évesen kapta meg az elnök-vezérigazgatói posztot a Magyar Villamos Műveknél. Ekkor négy ügyben indult ellene büntetőeljárás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, de végül ítélet nem született az ügyekben.
Ezután több különböző nemzetközi cégnél dolgozott. Majd, amikor Karácsony Gergely főpolgármester lett, és egy holdingba olvasztották a Főtávot, a Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalatot, a Fővárosi Kertészetet, a kéményseprőket és a Temetkezési Vállalatot is, kinevezték a cégvezetői posztra.

A közműcégek dolgozói között egyre többen beszélnek Mártha életviteléről. A cégeknél folyamatos leépítések vannak és emberek százai rettegnek attól, hogy elvesztik a munkájukat. A dolgozók megalázónak tartják a férfi dicsekvő posztjait.
Nemrég a férfi a Costa del Solon posztolt képeket egy luxusjachtról, amely, ha nem az ő tulajdona, csak bérli is legalább egy millió forint naponta. Emellett a képen egy körülbelül kétmillió forintos Breitling órát visel.
Ezelőtt pár héttel pedig Marokkóban üdült, egy hét csillagos szállodában, ahol 1,6 millió forint egy éjszaka. Itt legalább tíz napot töltött el, tehát csak szállásra költött tizenhatmillió forintot. Ezeken a példákon kívül a posztjaiban gyakran fellelhető egy ritka Hublot óra is, amely tizenöt millió forintot ér, 18 karátos anyagból készült.

A cégek dolgozóinál szokássá vált, hogy ha észrevesznek egy posztot Márthától, azt egyből lementik és körbeküldik egymásnak. Számukra a legnagyobb kérdés az utazások mögött az, hogy, ha folyamatosan embereket rúgnak ki a cégektől, Mártha miből tudja ilyen módon szórni a milliókat, illetve, hogy honnan vannak ezek a milliók.
Fotó: Metropol

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá

Riasztást adtak ki több járásra is

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre