
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
A rendőrség rablás bűntette miatt vett őrizetbe egy 19 éves fiatalt kedd este, miután megfenyegette ismerősét, hogy ha nem adja át neki az értékeit, akkor a nála lévő airsoft fegyverrel lelövi. Az ismerős bejelentette a fenyegetőt, az egyenruhásoknak pedig részletesen elmondta, hogy a tinédzser pénzt kért tőle, majd a tárcája és a telefonja átadására is kényszerítette. Mindeközben meg akarta verni, valamint a nála lévő kis, műanyag gömblövedékeket lövő, ám egyáltalán nem veszélytelen airsoft fegyverrel riogatta.
A rendőrség szerdai közleménye szerint a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi elfogására a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együtt kedden akciót szerveztek. Az egyenruhások a fiatalt a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították, és őrizetbe vétele mellett folytatólagosan elkövetett rablás bűntett miatt kihallgatták. Kezdeményezik letartóztatását.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!