
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kemeneshőgyészre kért rendőri segítséget még január 23-án 18 óra 30 perckor egy férfi telefonon, akire a bejelentés szerint rálőttek. A riadt hívó arról számolt be a rendőröknek, hogy két társával a településen várakoztak egy ismerősükre, hogy a megbeszéltek szerint, egy korábbi nézeteltérésüket tisztázzák – közölte a rendőrség.
Az autóval érkező 29 éves vaszari férfi ezután kiszállt a kocsiból, trágár kifejezésekkel illette, majd megöléssel fenyegette meg a három férfit.
Ezután a gáz-riasztó pisztolyából négy lövést adott le a trióra, majd visszaült az autóba és elment. A 29 és 33 éves magyargencsi, valamint a 55 éves kemeneshőgyészi lakosok nem sérültek meg a lövésektől, de riadalmat és megbotránkozást keltett bennük ismerősük tette.
A pápai rendőrök a 29 éves vaszari lövöldözőt elfogták, előállították, majd – őrizetbe vétele mellett – garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták.
A fotó illusztráció (police.hu)


Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen