
Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére
Rendőrautók sorakoztak Budapesten a Keleti pályaudvarnál az út mindkét oldalán hétfő este. A Tényekben bemutatott felvételt egy arra járó férfi készítette, aki azt hallotta, hogy a rendőröket egy késes támadó miatt riasztották.
A barátom lett figyelmes arra, hogy egy rendőrautó megállt ott a főbejárat előtt, és valakinek odaszóltak, hogy dobja el a kést!
– mondta a Tényeknek Zöldfay Bence.
A Központi Nyomozó Főügyészség a történtek kapcsán írásban azt közölte, hogy egy fiatal nő azzal hívta fel a rendőrséget, hogy nem érzi jól magát, a Keleti pályaudvarnál van, kés van nála, és rendőrt akar ölni. A helyszínen az egyenruhások felé a nő a nála lévő 20 centiméteres pengéjű késsel többször is szúró mozdulatot tett.
Erősítés érkezett, de az őrjöngő nő nem tette le a kést, és továbbra is azzal próbálta távol tartani magától a rendőröket. Ekkor az egyikük figyelmeztető lövést adott le a föld felé.
Elindultunk, hogy megnézzük, hogy mi történik, és félúton hallottunk egy lövést, ami kiderült később, hogy ez egy figyelmeztetőlövés volt
– tette hozzá Zöldfay Bence.
Ezután sikerült ártalmatlanítani a nőt, a szemtanúk látták, ahogy elfogják.
Egy olyan 20 év körüli hölgy volt az illető, akinél valami kés volt, őt terítették le a rendőrök. Előállították, beültették a rendőrautóba. Azt, hogy megsérült-e, azt nem tudom, mert utána jött a mentő, és a mentőbe is átültették, végül a mentős elvitte, egy rendőrautó kíséretében
– részletezte a szemtanú.
Kiderült azonban, hogy a figyelmeztető lövést leadó rendőr, eltalálta az egyik kollégáját. A főügyészség azt írta, hogy a figyelmeztető lövés során egy rendészeti szakközépiskolai hallgató könnyebben megsérült. Sajtóértesülések szerint, lábon lőtték.
A nőt emberölés előkészületével gyanúsítják, de a Központi Nyomozó Főügyészség a fegyverhasználatot is vizsgálja, külön eljárásban.

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból

Orbán Viktor így búcsúzott Chuck Norristól

Most érkezett: Meghalt Zalavári Bálint

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki