Lopott, csalt, hazudott és még csak 19 éves

Autókból, sportboltból lopott, és bűnös úton szerzett meg egy talált pénztárcát egy fiatal férfi Békéscsabán. A rendőrök befejezték az ügyeinek vizsgálatát.

Több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi ügyeinek vizsgálatát fejezte be a Békéscsabai Rendőrkapitányság. A 19 éves fiatalembert a rendőrök az elmúlt hónapokban többször előállították – olvasható a police.hu-n.

Békéscsabán az Andrássy úton 2022 októberében egy éjjel három autóból akart lopni. Az egyik nyitva volt, szét is nézett az utasterében, de nem vett ki belőle semmit. A másik két kocsi zárva volt, nem tudta őket kinyitni. Másnap éjjel a Bartók Béla úton tört fel egy autót, pénzt és egyéb dolgokat lopott el belőle. Novemberben a Lencsési úton kétszer vett ki pénzt egy lezáratlanul parkoló kocsiból, illetve a Fövenyes utcában is feltört egy parkoló kisteherautót, de abból nem vitt el semmit.

Szintén tavaly novemberben hozzájutott egy elhagyott pénztárcához is. A tárcát a tulajdonosa egy trafikban a pulton felejtette. Aki megtalálta, odaadta az eladónak, hogy ha jelentkezik a tulajdonosa, adja oda neki. A fiatal férfi megtévesztette az eladót, elhitette vele, hogy övé a pénztárca, majd miután megkapta, a benne lévő pénz egy részéből azonnal vett egy telefont, a többit pedig elrejtette a cipőjébe.

A rendőrök fél óra alatt elfogták, és a telefont, valamint a pénzt is lefoglalták tőle. Végül tavaly decemberben az egyik békéscsabai sportszaküzletből lopott el egy melegítőt.

A rendőrök befejezték a nyomozás ügyeiben és a büntetőeljárás iratait csütörtökön továbbították az ügyészségre.

A címlapfotó illusztráció (police.hu)

2023. április 15. 14:39
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Eltapsolta összes hitelét a kocsma pénzeszsákja, majd lóvá tette a rendőröket
A rejtélyes rablót a nyomozók nem találták.
Dömötör Csaba: Ez a brüsszeli politika legrosszabb arca
Az államtitkár elmondta, Magyarországot sok milliárdos büntetéssel sújtaná Brüsszel, ha nem fogadunk be menekülteket...
A tökéletes külső titka
Még a legszebb és legcsinosabb nőknek is készülniük kell a nyárra, azaz folyamatos energiabefektetés nélkül ők sem l...
Tények teljes adás, 2023. június 9., péntek
ÁLDOZATOK - Ketten meghaltak Gyöngyöstarjánban, miután elsodorta őket a patak megáradt vize. Hidakat és kerítéseket ...
Soha nem fogom abbahagyni!
81 éves, de nem áll meg, egy igazi örökmozgó a keszthelyi Bagyó Árpád, azaz Árpi bácsi. Megállás nélkül fúr, farag, ...
Egyre több a halott, temetőket mosott ki az árvíz Nova Kahovkánál, folytatódik Herszon támadása
Itt egy tok, amivel ipari környezetben sem vérzik el az iPad
Egykor csodacsapatok voltak, ma már csak focigyilkosok
Meghalt egy motoros az éjjel Szegeden
Az akciósan tízmillió forintos Suzuki Swift balladája