
Dráma a 4-es főúton: több embert a roncsokból vágtak ki
A fiatalabb Liu fivér harmadik helye azt jelenti, hogy ebben a sportágban ez az első magyar egyéni dobogós helyezés, illetve az első téli olimpia, amelyen a magyarok több érmet nyertek. Két napja a vegyesváltó lett harmadik.
A döntőben két magyar - akiknek édesapjuk kínai - és három kínai korcsolyázó csapott össze. A közel 1000 fős nézősereg utóbbiakat támogatta, és már javában tartott a körözés, sőt, a világkupában ezen a távon vk-hatodik Liu Shaoang az élen is állt, amikor a nagy hangzavarban alig lehetett hallani, hogy leállították a versenyt, mert egy törött korcsolyapenge veszélyessé tette a pályát, amelyet javítani is kellett.

Az új rajtnál a kínaiak ismét megpróbálták "bezárni" a két magyart. Volt lökdösödés is, ebben Liu Shaoang leszakadt - akárcsak a négy éve 500 méteren győztes Vu Ta-csing -, és már nem erőltette a felzárkózást. A hajrára Li Ven-lung is elfáradt, így Liu Shaolin és Zsen Ce-vej küzdött az aranyért, amikor a magyar élre állt, volt egy kisebb ütközésük, de úgynevezett "kölcsönös felelősségnek" tűnt.
A célegyenesbe fordulva a kínai két kézzel húzta vissza Liu Shaolint, aki így is elsőként haladt át a célvonalon. A zsűri aztán mindkét esetben a magyarok világklasszisát látta szabálytalannak, így nemcsak a futamból zárták ki, hanem sárga lappal a teljes mezőny végére sorolták.
MTI/Fotók: MTI/Kovács Tamás

Rövidpályás gyorskorcsolya, férfi 1000 méter, olimpiai bajnok:
--------------------------------------------------------------
Zsen Ce-vej (Kína) 1:26.768 perc
2. Li Ven-lung (Kína) 1:29.917
3. LIU SHAOANG (Magyarország) 1:35.693
...14. Krueger John Henry (Magyarország)
Liu Shaolin Sándort kizárták.
Korábban:
Rövidpályás gyorskorcsolya, női 500 m, olimpiai bajnok:
-------------------------------------------------------
Arianna Fontana (Olaszország) 42.488 mp
2. Suzanne Schulting (Hollandia) 42.559
3. Kim Boutin (Kanada) 42.724
...7. Jászapáti Petra
...21. Kónya Zsófia

Dráma a 4-es főúton: több embert a roncsokból vágtak ki

Új hírek jöttek a szentmártonkátai vonatbaleset egyetlen túlélőjéről

Darabokra szakadt a teherautó, mindent csirkehús lepett el az M5-ösön

211 bulizót igazoltattak a rendőrök

Gyerekek tucatjai betegedtek meg Veresegyházán

Népszerű bébiételről derült ki, hogy baj van vele - visszahívták a boltokból

Perceken múlt az élete, összeesett egy nő az egyik budapesti uszodában

A Bloomberg is arról cikkez, hogy a MOL szárnyal Orbán Viktor washingtoni győzelme után

Sállal próbálta megfojtani feleségét, de elfáradt a biharkeresztesi férfi

Irgalmatlan balhé, dobálózás, csapkodás alakult ki egy kispesti kúton - Videóval

Hernádi Zsolt: elkerülte Magyarország az üzemanyagár-robbanást az amerikai megállapodással

Hihetetlen, hogy mivel helyettesítette a rendszámot