
SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével
Mentőhelikopter szállt fel egy lezuhant siklóernyőssel Pilisszentkereszten. Úgy tudjuk egy 40 év körüli férfi csapódott a földnek ereszkedés közben kedd délután. A baleset helyszínétől néhányszáz méterre lakó férfi a helikopter hangjára rohant ki. Azt mondta történt már itt hasonló, de nem gyakoriak a balesetek.
Ejtőernyős is volt már, aki nekiment pont a kerítés sarkának, az elég kellemetlen lehetett neki, de hál Istennek úgy nagyon komoly baja nem lett
– mondta Kvintovics László a Tényeknek.
A siklóernyősök a közeli hegycsúcsról szoktak indulni.
A kaszálón zuhant le a siklóernyős, a súlyos sérültet pedig csak a tűzoltók segítségével lehetett biztonságosan mozgatni. Egyébként ezt a területet a siklóernyősök engedéllyel használják hivatalos leszállóhelyként, tehát a siklóernyős, szabályosan végrehajtott ereszkedést tervezhetett, ez azonban sajnos nem sikerült és a magas fűbe zuhant. Egyébként a mögöttem látható hegy tetejéről szoktak indulni az ernyősök
– tette hozzá László.
A lezuhant férfi súlyosan megsérült.
Csámpai Attila a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, hogy maga a siklóernyő fennakadt a fán, a pilótája leesett a földre. A tűzoltók hordágyon, kézi erővel, a mentőszolgálat szakembereivel közösen együtt dolgozva vitték el a mentőhelikopterig a sérültet.
Egy siklóernyős szerint ez az egyik legbiztonságosabb extrémsport, főleg, hogy az alap kategóriájú ernyő, amit a legtöbben használnak, összecsukódás után is kinyílnak a levegőben és mentőernyő is van. Emellett oktatással lehet csak önállóan siklóernyőzni, indulás előtt pedig alaposan ellenőrzik a felszerelést és a várható időjárást.
A felszerelést azt minden esetben a start előtt megvizsgáljuk, van egy ötpontos ellenőrzés úgy hívjuk. Megvizsgáljuk kiterítve a kupolát, hogy hogyan áll, a zsinórzatot, a bekötési pontokat, a beülőt, és aztán végül a légteret, ahova startolni készülünk, hogy ne legyen ott akadály. Ha ezt mindenki betartja, akkor nem szokott gond lenni
– emelte ki Szalai Szabolcs siklóernyős.
Néhány hónapja Pásztón, az elmúlt években pedig Csolnokon is lezuhant egy ejtőernyős, a Hármashatár-hegyen pedig nyolc sportolót sodort el az erős szél. 3 éve egy kiskunmajsai tóba csapódott egy siklóernyős, ő nem élet túl a zuhanást. Ugyanakkor a szakértő szerint évről évre csökken a balesetek száma, mert a felszerelések egyre biztonságosabbak.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás

Két nap alatt majdnem egymillió forintos kárt okozott a kunmadarasi férfi

Nagy Elek: a vállalkozó legyen a középpontban

Kislány előtt maszturbált az utcán egy férfi Miskolcon

Fiatal tartotta rettegésben Sülysápot

Afrikából hozott be egy veszélyes vírust Hajdú-Biharba egy 25 éves nő

Egy évig bujkált, végül Vásárosbécen törték rá az ajtót a kommandósok

Nem várt tovább, mentőkocsiban sírt fel Laura