
Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson
Fotók: police.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint halmozta a jogsértéseket az idén január 8-án a XIV. kerületi Kacsóh Pongrác úti felüljáróról a villamossínekre boruló autó vezetője. A rendőrök kiérkezésekor a helyszínen egy férfi és egy nő tartózkodott, mindketten könnyű sérülésekkel megúszták a balesetet. Elmondásuk szerint az autót egy harmadik fél vezette, aki állítólag elszaladt - közölte a police.hu.
A rendőröknek azonban azonnal gyanús lett a történet, mivel harmadik utasra semmilyen bizonyíték nem utalt. A hátsó ülésen nem nagyon volt hely, a járműből előkerült viszont három vodkás- és egy tequilásüveg, valamennyi üresen. A férfi bűnügyi felügyelet alatt állt, emiatt lábán nyomkövetőt viselt. Bár korábban eltiltották a vezetéstől, az autóban rögzített nyomok és a beszerzett adatok alapján ő vezetett.
A zuglói nyomozók járművezetés ittas állapotban vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 26 éves M. Antalt, akinek alkoholos befolyásoltságát szakértői vizsgálat is igazolta. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészség részére.
Az autó útvonalának feltérképezésekor arra is felmerült a gyanú, hogy egy közeli benzinkúttól nem sokkal korábban fizetés nélkül hajtottak el. A rendőrök ez ügyben, valamint járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés miatt külön eljárást indítottak.

Sínek közé zuhant egy férfi a mosonmagyaróvári vasútállomáson

Átadták az M4-es autóút Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszát

Javítóintézetbe kerülhetnek a terézvárosi késelés tini gyanúsítottjai

Máskor is cserben hagyta áldozatát a halálos balesetet okozó drogos ámokfutó

Ketten haltak meg egy szörnyű balesetben az M1-esen

El akarta ütni volt feleségét, videón szigetszentmiklósi ámokfutás

Biciklis zaklatót fogtak Monoron, több nőt is molesztált

Tinilányok késeltek egy budapesti diszkónál, hárman támadtak

Brutális baleset történt az M3-ason, kigyulladt az egyik autó

Öten sérültek meg egy súlyos balesetben Bácsalmásnál

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval