
Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát
Gajdos Milán, az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje korábban elmondta: a főváros IX. kerületében, a Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor bukkantak a munkások a második világháborús, egy tonna össztömegű, amerikai gyártmányú légibombára.
A bombát az elszállítást megelőzően a helyszínen kell hatástalanítani, ezt szombaton a délelőtti órákban végzik el a katonák.
A rendőrség az érintett területet a tűzszerész művelet idejére 600 méter sugarú körben lezárja. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az érintett ingatlanokat, üzleteket, telephelyeket és intézményeket szombaton 10 órától mindenkinek el kell hagynia, a területet várhatóan 17 óráig teljesen lezárják, ott tartózkodni, oda behajtani nem lehet.
Lezárják a Duna vonala - Vágóhíd utca - Soroksári út - Máriássy utca - Mester utca (Könyves Kálmán körút) - Külső-Mester utca - Földváry utca, valamint annak meghosszabbítása vonalában a Duna felé - a Koppány utcában található üzemanyagtöltő állomás magasságában a Dunáig határolt területet.
A zárásba beleesik a Rákóczi híd teljes szélességben, illetve a Déli összekötő vasúti híd is. A Vágóhíd utcán, valamint a Mester és Külső-Mester utcán a közlekedést nem korlátozzák.
A Mávinform tájékoztatása szerint a hatástalanítás ideje alatt, szombaton várhatóan 12-16 óra között szünetel a vonatközlekedés Budapest-Kelenföld és Ferencváros között.
Közlésük szerint a győri és a pécsi fővonal távolsági vonatai - InterCityk, nemzetközi vonatok, railjetek -, valamint a G43-as és S36-os járatok Budapest-Kelenföldig közlekednek és onnan indulnak.
A vasúttársaság azt javasolja az utasoknak, hogy a Budapest-Kelenföld állomást az M4-es metróval közelítsék meg.
A tájékoztatás szerint a rendőrségi zárás feloldását követően, a szombat esti órákban állhat helyre a távolsági vonatok menetrendje ezeken a vonalakon. Felhívták a figyelmet arra is, hogy terelve közlekednek a Volánbusz járatai a Rákóczi híd környékén szombaton 10.30 és 16 óra között.
A Soroksári úton közlekedő autóbuszok terelve közlekednek, nem érintik a Népliget és Pesterzsébet közötti megállókat. A Rákóczi hídon át közlekedő autóbuszok a Népliget és a Petőfi híd budai hídfője között terelve, esetenként megnövekedett menetidővel közlekednek - közölte a Mávinform.
Tájékoztatásuk szerint a ráckevei HÉV utasainak is változásra kell számítaniuk. Szombaton 10 órától 16 óráig a H6-os HÉV Ráckeve, illetve Tököl felől csak a Kén utcáig szállít utasokat, a Közvágóhíd állomást a vonatok nem érintik. A Közvágóhídtól Ráckeve felé 12 óráig indul HÉV, ezt követően az utasok a Kén utcánál szállhatnak fel a vonatokra.
A BKK azt közölte, hogy a lezárás ideje alatt az érintett BKK-járatok - az 1-es villamos, az 1-es pótlóbusz, a 2-es, a 24-es és az 51A villamos, valamint az 54-es, az 55-ös, a 223E és a 224-es autóbusz módosított útvonalon közlekedik. Azt javasolták, hogy az utazás tervezéséhez az új BudapestGO alkalmazást használják az utasok.
A Művészetek palotája (Müpa) a Facebook-oldalán közölte: a lezárás miatt elmaradnak a szombat délelőtti és délutáni programjaik, de az esti rendezvényeket megtartják.
Forrás: MTI

Bezárta az autóba, bedrogozta, majd megerőszakolta saját unokahúgát

Emberölés Császártöltésen, ketten öltek

Agyonverte lakótársát egy férfi Miskolcon, a lakás tulajdonosa talált a holttestre

Szédületes dolgot vett fel több kamera az éjszaka közepén, fényárban úszott a fél ország – Videó

Döbbenet, mi került a felszínre a Maconkai-víztározóból az éjszaka közepén, fotón a nógrádi óriás "szörny"

Elfogatóparancsot adtak ki, hátborzongató gyilkosság történt Budapesttől nem messze

Dráma egy vidéki sportcsarnokban, ijesztő felfedezést tettek az öltözőben

Aggasztó tünetek jelentkeztek egy balatoni fürdő vendégeinél, teljes körű ellenőrzést rendeltek el

Rémisztő betegség ütötte fel a fejét Borsodban – akár végzetes is lehet, ha nem kezelik

Káprázatos jelenség lesz látható a tavaszi égbolton

Jó tudni! Fontos határidő közeleg a választás előtt

Dühöngött egy utas a szolnoki pályaudvaron, fotókon a féktelen pusztítása