
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Menczer Tamás egy lakossági fórumon kifejtette, hogy hogyan is néz ki a gazdasági semlegesség a gyakorlatban: jövőre azért is lesz nagy a gazdasági növekedés, erősödés, mert megnyitja a gyárát Magyarországon Debrecennél a BMW és Szegednél pedig a BYD is.
A gyárnyitások szimbolikusok lesznek, hiszen a BMW nyugati, míg a BYD keleti. Megjegyezte Menczer, hogy tudna még hasonló példákat hozni, hiszen 2026 elején pedig a Mercedes fogja megnyitni az új gyárát Kecskemétnél, valamint dél-koreai és kínai gyárak is egymás után fogják nyitogatni a kapuikat.
Ez a gazdasági semlegesség
– szögezte le Menczer. Ez teszi majd lehetővé azt, hogy minden társadalmi csoportot, fiatalt, középkorút, családost és időst segíteni tudjon a kormány.
Forrás: Mandiner / Nyitókép: BYD hivatalos Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen