
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az egyik sajószentpéteri sörözőben tavaly novemberben együtt ivott a rabló és az áldozata. A férfi már azzal a céllal tért be az ivóba, hogy meglopja a férfit. Ezért egyik barátnőjét is magával vitte, hogy könnyebben áldozata közelébe férkőzzön. Ez sikerült is, a társaság végül együtt italozott, míg az áldozat, úgy nem döntött, hogy hazakíséri részeg ismerősét. Ekkor csatlakozott hozzájuk, a rabló is, aki csak a megfelelő alkalomra várt.
Akkor hátulról megütötte férfi fejét, minek következtében a földre esett és elveszítette az eszméletét. Ekkor átkutatta a ruházatát, le is vette a felsőruházatát és kivette a zsebéből a pénztárcáját személyes iratokkal, valamint 175 ezer forinttal.
A rablás után, a férfi visszament a kocsmába és tízezer forintot adott társának a lopott pénzből.
Csaknem egy évvel a rablás után a bíróság súlyos ítéletet szabott ki a rablóra.
A kazinbarcikai járásbíróság a vádlottat rablás bűntette, okirattal visszaélés vétsége, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül 9 év börtönre, mellékbüntetésül 9 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet nem jogerős, ellene fellebbezést nyújtottak be.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen