
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A fiatal az üzenetváltások során kilátásba helyezte az általa méltatott lövöldözésekhez hasonló cselekmény végrehajtását.
A nyomozás jelenlegi állása szerint a fiatalkorú gyanúsított cselekménye emberölés előkészülete bűntettének megállapítására alkalmas
- közölte a Miskolci Törvényszék.
A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné tárgyi bizonyítási eszköz, elektronikus adat megsemmisítésével, elrejtésével, esetleg szabadlábon lévő társaival összebeszélne, őket az eljárásról tájékoztatná.
Fennáll annak a veszélye is, hogy a cselekményt folytatná vagy az előkészített bűncselekményt véghez vinné
- írták.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A közlemény szerint mindezekre, valamint a bűncselekmény kiemelkedő társadalomra veszélyességére tekintettel a bíróság vasárnap egy hónapra elrendelte a fiatal letartóztatását, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani.
A végzés nem végleges.

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád