
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
A Kecskeméti Járási Ügyészség szerint az elkövetéskor 17 éves fiatal a felnőtt testvérével együtt tavaly május 20-án estefelé Kiskunhalason csatangolt, amikor észrevettek egy magányosan sétáló férfit. A nyomába eredtek, majd egy csukott bicskával pénzt követeltek. Amikor látták, hogy tárcájában az átadni kívánt 500 forinton kívül 10 ezer forintos bankjegy is van, folytatták a követelőzést. Az áldozat, hogy szabaduljon tőlük, további 2 ezer forintot adott nekik.
A következő hetekben a fiatal fényes nappal bicskát vagy boxert mutogatva egymaga további három járókelőt kényszerített arra, hogy pénzt adjanak neki. Ha a leszólított áldozat a kérés alapján nem akart adni, akkor rövid időre előkerült a bicska, jelezve, hogy van nála, majd azt visszatéve a zsebébe, kitartóan folytatta a követelőzést. Volt, akit egészen hazáig kísért.
Egy alkalommal egy gyermekre is kést fogott és közben felszólította, hogy mutassa meg, mennyi pénz van nála. Mivel a gyerek nem akarta elővenni a tárcáját, a fiatal vádlott megfenyegette, hogy „levágja a nyelvét”, „kiviszi az erdőbe és kinyírja”. A fenyegetés hatására a sértett elővette a pénzét és átadta a rablónak.
Az ügyészség a fiatalkorút felfegyverkezve elkövetett rablás és többrendbeli zsarolás bűntettével vádolja. A különös visszaeső felnőttkorú társának is zsarolás miatt kell felelnie. Mindkettejükkel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség azzal, hogy a felnőtt vádlott feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
A címlapfotó illusztráció.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!