Leteperte és megszúrta a fiatal nőt a nyílt utcán, meg akarta erőszakolni

Követte és meg akarta erőszakolni a nőt, ezért leteperte a 25 éves férfi. A nyomozók most fejezték be az ügy vizsgálatát.

Hangos sikításra ébredt a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója január 7-én éjszaka. Azonnal felöltözött, magához vette az igazolványát, a telefonját és sietve a hangok irányába indult. Két szomszéd csatlakozott hozzá, ők is a kiabálás miatt szaladtak ki az utcára. Nem sokkal később egy földön fekvő férfira és nőre lettek figyelmesek, utóbbi hangosan sikított és segítséget kért. A rendőr azonnal odalépett hozzájuk és kiszabadította a nőt, aki felállt és zihálva elfutott – közölte közleményében a rendőrség.

A szabadnapos nyomozó a férfit lefogta, tájékoztatta arról, hogy ő rendőr, majd értesítette a szolgálatban lévő kollégáit a történtekről.

Nem sokkal később, a fiatal nő apja tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy a lányát megtámadta valaki a nyílt utcán, leteperte a földre, meg akarta erőszakolni és a mellkasát valamivel meg is szúrta.

Fotó: police.hu

A nyomozás adatai szerint a sértett a Hőforrás utcán sétált, amikor észrevette, hogy valaki követi őt. Szaporázta a lépéseit, végül már futott, de az ismeretlen végig a nyomában volt. Az Alkotás utcában érte utol a támadó, aki a földre lökte, ráfeküdt, majd egy kést szorított a mellkasához és megfenyegette, hogyha sikítani mer, akkor megöli. A dulakodás közben a férfi egyszer meg is szúrta a 21 éves nőt, mint később kiderült, könnyű sérüléseket okozva ezzel.

A 25 éves férfit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes járásbíróság elrendelt. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett.


A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság szexuális erőszak bűntett, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást vele szemben. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

2023. április 21. 08:51
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family