
Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők
A houstoni rendőrség hétfő éjjel írta a Twitteren, hogy a 26 éves Victor Hugo Cuevast újra őrizetbe vették, a letartóztatás elkerülésének bűntettével vádolják. A rendőrség úgy véli, a videóra vett tigris Cuevasé, az ügyvéd azonban ezt megkérdőjelezte.
A vasárnap éjjel rögzített felvételen látszik, hogy a tigris a fegyveres seriffhelyettessel állt szemben, aki Cuevasnak kiabált, hogy fogja be az állatot.
"Amikor a rendőrök megérkeztek, Cuevas egy terepjáróba szállt a tigrissel és elhajtott. Rövid üldözés után elkaptuk" - közölte Ron Borza houstoni rendőrparancsnok hétfői sajtótájékoztatóján.
Azt nem tudják, merre van a tigris. Borza korábban azt mondta, a legfontosabb, hogy megtalálják Cuevast és a tigrist is, mert nem akarta, hogy a férfi "kárt tegyen" a nagymacskában.
"Számos olyan hely van, ahová elvihetjük a tigrist, ahol biztonságban lehet és élete végéig otthonra lelhet" - magyarázta.
Cuevast egy gyilkossággal vádolják, mely a szomszédos megyében történt 2017-ben. Ártatlannak vallotta magát, azt állította, önvédelemből lőtt.
Borza azt is elmondta, a gyanúsítottnak két majma is volt a házban. Houstonban 13,5 kilogrammnál nem nagyobb majmok lehetnek házi kedvencek, tigrisek azonban csak egzotikus állatok külön engedélyével tarthatók.
MTI

Tragédia Cegléden: Nem baleset miatt rohantak a mentők

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból