
Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán
Szerda este, helyi idő szerint 18 óra 18 perckor Hawaii egyik autópályáján arra lettek figyelmesek az úton közlekedők, hogy egy férfi egy nő fölött áll és többször megszúrja a testét – közölte a People.
A szemtanúk azonnal félreálltak és megpróbálták megállítani a harmincas éveiben járó férfit, valamint megmenteni feleségét, Dana Alotaibit. Ezt követően riasztották a hatóságokat, a gyanúsított azonban berohant az erdőbe. A hamarosan kiérkező rendőrök rögtön a keresésére indultak.
A vérfagyasztó gyilkosság szemtanúi addig megpróbálták újraéleszteni a nőt, de hamar rájöttek, hogy már nem tudják megmenteni a nyakon szúrt kismamát.
Miután az egyenruhások megtalálták a férfit, észrevették, hogy ugyanazt a kést használva saját magán is szúrt sebeket ejtett. Letartóztatták és kórházba szállították. Kilétét nem hozták nyilvánosságra, annyit azonban elárultak, hogy a tengerészgyalogság aktív tagja.

Fotó: Dana Alotaibi Hivatalos Facebook-oldala
Alotaibi és a gyanúsított csaknem három évig voltak házasok, a nő bántalmazó kapcsolatukról nyíltan beszélt a közösségi médiában. Nemrégiben súlyos házassági problémákon mentek keresztül, az autópályán történt incidens előtt is veszekedtek, ez vezethetett a tragédiához.
A bírósági dokumentumokból kiderült, hogy a nő novemberben nyújtotta be a válókeresetet, amit júniusban véglegesítettek.
A tengerészgyalogos jelenleg a Honolului Rendőrkapitányság őrizetében van. A nyomozás még nem zárult le, a helyszínelés és a segélyhívások vizsgálata is folyamatban van.
A férfit gyilkosággal és öngyilkossági kísérlettel vádolják.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi

ByeAlex cáfolta a drogügye fejleményeit

Droghálózatot vezetett a salgótarjáni nyugdíjas

Folytatódik a gyermekekről pornográf felvételeket terjesztő gimnazista ügye

Kettős vészhelyzet a Liszt Ferenc Repülőtéren: mentőautók lepték el a légi kikötőt

Újabb fejlemény a szolnoki gyilkosságról: beismerő vallomást tett az elkövető - Videón a letartóztatás

Letartóztatták K. Györgyöt, beismerte a gyilkosságot