
Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár
A nő egy gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó cég veresegyházi telephelyén dolgozott ügyintézőként. Feladatai közé tartozott, hogy a cég által értékesített kocsik után fizetendő forgalomba helyezési díjakról az ügyfelek felé díjbekérőt készítsen, majd az előlegeket átvegye – közölte a Pest Vármegyei Főügyészség.
Kifejtve, hogy a nő 2019 szeptember és 2020 októbere között 25 sértettől vett át különböző összegeket jármű forgalomba helyezés címén, de azt részben vagy egészben megtartotta.
Emellett az elkövető egy esetben autóvásárlás előlegével illetve egyszer egy nagyobb összegű szerviz munkadíjjal is így járt el.
A nő egy év alatt közel két és félmillió forinthoz jutott a cselekményével.
A Gödöllői Járási Ügyészség az ügyben folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt emelt most vádat a nő ellen.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád