Lemészárolta a 14 és 16 éves lányát az aszódi férfi, megvan az orvosi szakvélemény róla

Továbbra is azt állítja az aszódi kettős gyilkos, hogy nem emlékszik arra, hogy lemészárolta a 14 és 16 éves lányát. A szakértők szerint azonban ez nem igaz, beszámítható lehetett az öldökléskor.

Egy baltával végzett Tímeával és Júliával. Így akart a férfi bosszút állni a feleségén azért, mert a válása után csak kéthetente láthatta a gyerekeit.A borzalmas tragédia egy ilyen láthatáson történt 2022 májusában. A gyerekek épp az apjuknál aludtak, amikor rájuk támadt a baltával. Először Tímeával végzett, majd utána a másik szobában alvó Júliára sújtott le. Mindketten azonnal meghaltak, csak napokkal később találtak rá a holttestükre, akkor már a rendőrség eltűntként kereste őket. A szomszédoknak lett gyanús a lakásból terjengő szag.

A férfi a borzalmas gyilkosság után Adácsra autózott, majd egy vonat elé ugrott. Azonban túlélte a balesetet.

A családirtót most elmeorvosi és pszichológiai szakértők is megvizsgálták, szerintük nem igaz, hogy nem emlékszik semmire.

„Nem támasztották alá, hogy neki organikus, szervi, idegrendszeri sérülése lenne, ami ezt indokolná, hogy neki teljesen kiesne az emlékezete” – hangsúlyozta a tárgyaláson a szakértő.

Hozzátéve, hogy a férfinek még csak lelkiismeret-furdalása sem volt a családirtás után, ugyanis nem észlelték rajta a bűntudat és a megbánás jeleit. Szerintük sértettségből és haragból gyilkolt.

„Neki ez a cselekmény – nagyon nehéz ezt mondanom – de még is csak ez az egész élethelyzet, amiben ő volt, és ahogyan erre reagál, ez róla szólt. Döntően róla szólt, senki másról” – emelte ki a szakember.

A férfi most attól fél, hogy megölik a börtönben. Aljas indokból elkövetett kettős gyilkosságért élete végéig rács mögött lehet.

2023. november 14. 09:12
Többen meghaltak hóviharokban Ukrajnában
Tízen meghaltak az Ukrajnában dúló hóviharok miatt..
Holttestre bukkantak a Marosban, kiderült, ki az áldozat
Két városból is jött segítség, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Szijjártó Péter: A NATO ragaszkodjon korábbi döntéséhez!
Mi, magyarok speciális földrajzi helyzetben vagyunk, hiszen keletről a háborútól szenvedő Ukrajna, délről pedig Euró...
Körözött török terroristát fogtak el Magyarországon
Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával e...
Felavatta az idei első havat egy gyergyói maci, gyermekként csúszdázik a kis cuki
Videón az önfeledt bocs.
Szombaton kiderül, ki a Dancing with the Stars negyedik évadának győztese
Szombat este utolsó adásához érkezik a Dancing with the Stars negyedik évada. A TV2 népszerű táncos showműsorában el...
Mérséklődik a viharos szél
időjárás-jelentés, 2023. november 29., szerda, dél
Tények reggel teljes adás, 2023. november 29., szerda
ŐRJÖNGŐ - Robbantással fenyegetőzött egy tiszaugi férfi, felgyújtotta a kocsiját, majd gázpalackokat vitt a házába. ...
Napos, de hideg idő az ország nagy részén
időjárás-jelentés, 2023. november 29., szerda, reggel
Fellökött egy biciklist egy gyalogos, súlyos sérülései ellenére elnézést kéréssel távozott
A 40 év körüli nőt már a rendőrség is keresi.
Szijjártó Péter: Érvényesülnek a magyar szempontok a NATO ukrajnai támogatási programja kapcsán
Egy kocsiba csapódott egy kisrepülőgép az amerikai országúton
Rengeteg malac halt meg egy balesetben Németországban
Egy vasi férfi vett magának egy hamis jogsit, amit ezután tett, azt a rendőrök is alig hitték el - fotó
Nagyon rossz hírt kaptak a kávé- és csokoládékedvelők

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.