Lelőttek egy temetőben kószáló szarvast

A szakemberek szerint ez volt a legbiztonságosabb megoldás.

2021. november 01. 16:44

A szarvas a miskolci a Kis-Hunyad utcában majd később a Szentpéteri kapui köztemetőben sétálgatott és legelészett a járókelők között, akik a csodájára jártak.

Lehoczky Krisztián, a Mályi Madármentő Állomás vezetője szerint azonban az állaton egyértelműen látszott, hogy valami nincs rendben vele, zihált és minden erejét össze kellett szednie egy-egy lépéshez, illetve normál körülmények között a vad nem merészkedik ilyen közel az emberhez.

A szakértők kiérkezésükkor úgy döntöttek, az lesz legjobb, ha kilövik a kóbor szarvast, mivel minden egyéb megoldás esetén veszélyessé válhatott volna a körülötte lévőkre – írta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál.

Újabb fizetésemeléssel Magyarország előre megy, nem hátra!
Magyarország előre megy, nem hátra! – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök legújabb, közösségi oldali posztjában...
Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akciót
Újabb egy héttel meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet, és felkérte az operatív törzset, hogy dolgozzák ki ...
Különleges helyen ünnepelte születésnapját az Agymenők sztárja
Kaley Cuoco az Agymenők sorozat Pennyje 36. születésnapját ünnepli, ám nem teljesen felhőtlen az öröme 3 hónappal ez...
Igazi szörny volt a kislány ágya alatt
Egy ausztrál család otthonában hajnali egykor kellett szétszedni egy kislány ágyát, hogy el lehessen távolítani egy ...
A botrányok ellenére Gyurcsány elégedett Márki-Zay Péterrel és Karácsony Gergellyel
Az elmúlt napok, hetek botrányos kijelentései és ügyei ellenére is kiállt Gyurcsány Ferenc Márki Zay Péter és Karács...
Széttéptek a kutyák egy kisfiút, miután magára hagyta a nagyapja
A nagypapa azt állítja, hogy csupán tíz percre hagyta egyedül a hatéves fiút, ám a tragédia így is bekövetkezett.
Tények teljes adás, 2021. december 2., csütörtök
REJTÉLY - Megölhettek egy idős férfit Cegléden. Napok óta szabadon kóboroltak a kutyái, így derült fény a gyilkosság...
Még nem fogadta el teljesen önmagát
Még nem fogadta el magát teljesen Soma Mamagésa, aki kislánykora óta másokhoz hasonlítgatta a személyiségét. A spiri...
Csodálatos videóval emlékezett meg Magyarországról a világsztár
Közösségi oldalára feltöltött kisfilmjében mutatta meg az egész világnak, hogy milyen boldog pillanatokat töltött Ma...
Izgatott, végre lányával karácsonyozhat
Krisz Rudi élete legizgalmasabb Karácsonyára készül. A kislánya már kétéves, így a párjával együtt nagyon izgatottak...