
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az ittas férfi 2021. április 5-én, nappal Oroszlányon összeszólalkozott régi ismerősével. Az elkövető dühödten a sértetthez ment, egyszer lefejelte, többször ököllel megütötte, majd, amikor a sértett a földre esett, egyszer megrúgta. A sértett felállt, ezután őt az erőszakos férfi többször ököllel megütötte, majd a ház falának lökve fejét a falba verte. A sértett ismét a földre került, ahol a támadója legalább egyszer megrúgta.
Forrás: Ügyészség
A bántalmazás következtében sértettnek a bal szeme felett nyolc napon belül gyógyuló sérülése, vérgyüleme, duzzanata keletkezett. A szemtanúk bejelentést tettek a rendőrségre. A kiérkező rendőrök az elkövetőt a helyszín közelében elfogták.
Az ügyészség indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság a büntetett előéletű férfival szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki – olvasható az ügyészség honlapján.
Címlapfotó: Ügyészség

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen