Ledőlt pihenni egy nő, de már nem tudták felkelteni Hajdú-Biharban

Mentőhelikopter landolt a helyszínen.

Szerda délután ahhoz az 50 év körüli nőhöz kérték a mentők segítségét, aki családjával egy közeli erdőben sétált Hajdú-Bihar vármegyében – derült ki az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-közleményéből.

Fájt a mellkasa és zsibbadt a karja, ezért férje hazakísérte, majd ledőlt pihenni egy kicsit. Ám mindössze néhány perc múlva a férfi arra lett figyelmes, hogy felesége furcsán veszi a levegőt és már nem tudta felkelteni.

Azonnal mentőt hívott és a telefonos utasítások alapján megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett.


A mentésirányító rögtön több egységet, köztük mentőhelikoptert is riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a bejelentőt.

A mentők perceken belül a helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően sikerre vezetett. A nőt végül stabil állapotban, légi úton szállíthatták kórházba a szakemberek.

Címlapfotó: Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldala

2023. augusztus 10. 14:00
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family