
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
Hatalmas csapást mért az európai illegális drogterjesztésre a Guardia Civil, vagyis a spanyol csendőrség, ugyanis Huerta de Valdecarábanosban felszámolták a kontinens legnagyobb kannabiszültetvényét. A mezőn 120 ezer négyzetméter volt kisajátítva csak az ültetvényeknek, amelyek területe több mint 16 futballpályával volt egyenlő. A rendőrség továbbá megállapította, hogy a drogbárók kereskedelmi céllal termesztették a marihuánát.
Kiderült az is, hogy a kannabiszt genetikailag módosították, hogy Cannabis sativának, vagyis egyszerű kendernek tűnjön, amely legális.

Fotó: Civil Guard
A hatóságok végül 135 ezer marihuána növényt foglaltak le, amely Európa eddigi legnagyobb rendőrségi fogásának mondható. Az akció során három személyt tartóztattak le.
A mezőhöz közeli raktárakban további 30 tonna szárított kannabiszt és 3720 kilogramm rügyet foglaltak le a a rendőrök.
"A telep, ahol az ültetvények voltak 12 hektárnyi területet fedtek le, amelyet a nap 24 órájában figyeltek a termesztők. A közeli két raktárban olyan anyagokat találtunk, amelyekkel a beltérben is termesztették volna a marihuánát, ezzel növelve a termelést. Külön szárítóhelyiség is volt, amelyet speciális biztonsági rendszerrel láttak el - mesélte a csendőrség szóvivője.
Az akció pillanatairól elképesztő felvételt készítettek a hatóságok:

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó