Lecsaptak a lányokat futtató bűnbanda újabb tagjára, de még van egy szökevény

A kecskeméti bűnbanda egyik tagja még mindig szökésben van.

Idén április közepén fogták el a Készenléti Rendőrség nyomozói azt a két férfit és egy nőt, akiket azzal gyanúsítottak meg, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar lányokat prostitúciós tevékenységre kiszerveztek Németországba, majd ott folyamatosan dolgoztatták és kizsákmányolták őket - írta a police.hu.

Az akkor elfogott trióval kapcsolatos nyomozás során további két olyan személyt is beazonosítottak, akik szintén részt vettek a prostituáltak szexuális célú kizsákmányolásában. A 32 éves Zs. Róbert főleg három német városba: Berlinbe, Magdeburgba és Strassfurtba szállította ki a fiatal magyar nőket. Ő volt az, aki az áldozatok számára a lakást biztosította a szexuális tevékenységükhöz, szexhirdetéseket adott fel, megszabta a szolgáltatások árait, és beosztotta a hirdetésekre jelentkező kuncsaftokat.

A nőket folyamatosan felügyelte, hogyan dolgoznak. Az eredeti megállapodás szerint a lányoktól csak keresetük felét vette volna el, azonban többször, különböző kifogásokra hivatkozva a teljes bevétellel ő rendelkezett. Bevett gyakorlata volt, hogy minden ügyfél után átvette megőrzés céljából a lányok teljes bevételét, amelyet később már nem adott vissza az áldozatok számára. Volt olyan sértett, akit annak ellenére dolgoztatott, hogy egészségügyi problémái voltak. Zs. Róbertet folyamatosan segítette 22 éves társa, R. Miklós kecskeméti lakos.


Zs. Róbertet végül kecskeméti lakása előtt, az utcán fogták el szerdán. Lakásán kutatást tartottak, majd a 32 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, és akár 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés is várhat rá. A kihallgatást követően a férfit bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség indítványára a Kecskeméti Járásbíróság elrendelt.

Társa, a 22 éves R. Miklós felkutatására tett intézkedések nem jártak sikerrel, ezért vele szemben a KR NNI elfogatóparancsot bocsátott ki.

2022. október 01. 09:23
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family
Világsztárok és hazai hírességek egymásnak adták a kilincset a méltán híres és tehetséges fodrásznál. Kevesen látták...
family