
Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak
Elrendelte a bíróság annak a 37 éves férfinek a letartóztatását, aki saját kezűleg oltotta ki 68 éves édesapja életét, majd megpróbálta azt balesetnek feltüntetni.
2021. március 16-án a férfi maga hívta ki a mentőket, amikor az édesapja már halott volt. Azt állította a lépcsőről esett le és úgy keletkeztek a sérülései, azonban a mentősöknek gyanús volt, hogy nem ez történhetett. Ők értesítették a rendőrséget.
A kiérkező járőrnek is gyanús volt a férfi elmondása, miszerint édesapja a lépcsőről esett le, ő pedig bevitte őt a lakásba, ahol egy idő után állapota rosszabbra fordult, és ekkor hívta a mentőket. A rendőr semmilyen vérgyanús szennyeződést nem talált azon a lépcsőszakaszon, ahol állítólag a baleset történt. A rendőröknek a szomszédok elmondták, hogy nem hallottak semmiféle lépcsőn leesésre utaló hangot vagy zajt. Ez tovább erősítette a gyanút, hogy nem baleset történt, hanem emberölés. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el emberölés miatt, amellyel a 68 éves fiát gyanúsították.
Miután az igazságügyi orvos szakértői vélemény, a helyszíni szemle adatai, és a további beszerzett információk is mind a férfi bűnösségét támasztják alá, az eljáró nyomozási bíró elrendelte a letartóztatását - írta a Police.hu.
A címlapfotó illusztráció ( Police.hu )

Fordulat jön szenteste: Amit most mutat az előrejelzés, arra kevesen számítanak

Na, szia, mentő! – Dal született a négyéves hős kisfiú történetéből – videóval

Holtan találtak egy ismert fotóriportert a Városligetben, a Néprajzi Múzeum épületénél történt a tragédia

Egy ember meghalt a Törökszentmiklósnál szombat este történt balesetben

Horror a Nagymező utcában: Elözönlötték a rendőrök éjjel a környéket – Videó

„Na szia, mentő” – Az egész ország ezt a pillanatot várta

Gázpalackok szabadultak el az M3-ason, 130-cal kellett kikerülni őket

Nem tudta, kit enged be az autójába egy idős férfi Gyulán

Mentőkutyák és önkéntesek futottak versenyt az idővel Miskolcnál

Ártatlan kölyökkutya lett egy vadász áldozata a Balatonnál

Meg sem állt Ázsiáig, mégis bilincsben hozták haza a szexuális ragadozót - videóval

Késsel tett pontot a veszekedés végére egy szabolcsi férfi, mellkason szúrta vitapartnerét