
Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek
Különösen nagy értékre, folytatólagosan elkövetett sikkasztás gyanúja miatt elrendelte a Pécsi Járásbíróság egy Baranya vármegyei közös önkormányzat alkalmazottjának letartóztatását.
A nő helyhatóságok számláiról négy éven át többször is a sajátjára utalt összegeket, így több mint 90 millió forint kárt okozott.
A Pécsi Törvényszék az MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében azt írta: a pénzügyi ügyintézőként dolgozó nő kizárólagosan rendelkezhetett az önkormányzati hivatal bankszámlája, valamint a közös önkormányzat által igazgatott további kilenc község banki folyószámlája felett.
Az ügyintéző 2020 és 2024 között heti rendszerességgel - közleményként hóközi átutalás, fizetéselőleg, cafeteria, jutalom jogcímeket megjelölve - indított utalásokat a saját nevén lévő bankszámlára.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nő - hogy ne vegyék észre tettét - a pénzintézetek által az önkormányzati hivatal központi e-mail címére megküldött bankszámlakivonatokat a levelezőrendszerből törölte, feletteseinek pedigolyan papíralapú tranzakciós listákat adott, amelyeken a saját magának utalt összegek nem szerepeltek.
A gyanúsított összesen több mint 93 millió forintot utalt át magának. A nőt azzal is gyanúsítják, hogy egy polgármester folyószámlájának terhére 2023 végén 53 millió forintot utalt a közös önkormányzati hivatal számlájára, ami a jogosulatlan átutalások kompenzálására szolgálhatott.
Ezzel a nő a pénzügyi műveletek könyvelésére rendszeresített úgynevezett ASP rendszert is manipulálta - írták a közleményben. Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedésért jelentett be fellebbezést, így a végzés nem végleges.

Fiatalokért sietett a mentő Turára, jelenleg is az életükért küzdenek

Ő Gábor, akit halálra vertek a budapesti Morrison's-ban, utolsó fotóján gyilkosával szelfizhetett

Brutális gyilkosság Miskolcon, a nyílt utcán találták meg az áldozatot

Horror egy budapesti szórakozóhelyen, meghalt egy fiatal

Állati pokol Zalaegerszegen: 23 állatot tartottak horror körülmények között

Káosz a 84-es főúton: Több autó és egy busz karambolozott

Vizsgálat után egyszerűen eltűnt a beteg Kiskunhalason

Ámulatba ejt az éjszakai égbolt, 14 évig nem láthatunk hasonlót

Módszeresen kegyetlenekedett egy alsószentiváni testvérpár

Váratlan fordulat állt elő a jászberényi karateedző kalandparkos ügyében

Súlyos áramütés ért egy felelőtlen fiatalt a Rákospalota-Újpest vasútállomáson

Videón a rajtaütés, álrendőrre csaptak le Siófokon