
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
"Célszerű, ha a sztrájkban résztvevők kék szalagot viselnek, és a sztrájk idejére transzparensek is készülnek" - olvasható a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közös dokumentumán, amely a Magyar Nemzet birtokába is eljutott.
Mint ismert, Márki-Zay Péternek, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének az ötlete a kék szalag viselése, elmondása szerint ezzel akarja felhívni a figyelmet az elszámoltatásra és a korrupció elleni küzdelemre. Most úgy tűnik, hogy a politikai akció már az iskolákba is beférkőzne a két pedagógusszervezetnek köszönhetően.

Fotó: A PDSZ és a PSZ sztrájkbizottságának a felhívása
"Egyértelmű, hogy a január 31-ére tervezett pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója" – írta még kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Mint fogalmaztak: közeledik a választás, a baloldal ismét kampányakciókra akarja felhasználni a pedagógusokat, és a pedagógus-szakszervezetek vezetői sajnálatos módon erre hajlandóak is a gyermekek és szülők kárára.
"A három hónapja zajló sztrájktárgyalások előtt 'Gyurcsánynéval egyeztettek', és nem a megegyezés, hanem a politikai hangulatkeltés a céljuk" – tették hozzá.
Az egész ügy onnan indult el, hogy figyelmeztető sztrájkot hirdetett még decemberben január 31-ére a PSZ és a PDSZ, miután közös sztrájkbizottságuk tárgyalt a kormány képviselőjével. A két szakszervezet azt ígérte, hogy ha az akció nem vezet eredményre, akkor március 16-án megismétlik azt.
Egyébként nem először folytat alig leplezett politikai indíttatású kampányt a magyar oktatásügy, a kormány és annak különböző intézményei ellen a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Már az is árulkodó, hogy korábban a gyermekvédelmi népszavazást is támadták, amivel szerintük lejáratják a referendum intézményét.
Címlapfotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen