
Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 56 éves férfival és 46 éves feleségével szemben. A gyanúsítottak február 8-át – az az elfogásukat megelőzően – új pszichoaktív anyagokat szereztek meg és a bizonyítékok szerint több hónapja árulták azt – közölte a rendőrség.
A rajtaütésben résztvevő egyenruhások a helyszínen közel 600 eurót és 400 ezer forint kézpénzt, arany ékszereket, telefonokat valamint a szer csomagolásához és fogyasztásához szükséges eszközöket foglalt le.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a házaspárt őrizetbe vette, és velük szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.
A kábítószerek, az új pszichoaktív anyagok mindig kétséges összetételűek és eredetűek, ezért élettani hatásuk is kiszámíthatatlan. Használatuk akár tragikus kimenetelű is lehet!

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait