
Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen
A Siófoki Járási Ügyészség minősített sikkasztás bűntette miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival és fiatalabb társával szemben, akik alig két hét alatt több millió forint értékű gumiabroncsot szereztek megabból a raktárból, ahol az idősebb vádlott dolgozott - írja a Somogy Vármegyei Főügyészség.
A vádirat lényege szerint a raktári segédmunkásként dolgozó férfi 2023 májusában felmondottegy gumiabroncs-nagykereskedő cégnél, azonban távozása előtt még elhatározta, hogy a felmondási idő alatt lopni fog a rá bízott termékekből.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
A férfi ennek során három alkalommal is kivárta, amíg a többi dolgozó a munkaidő végeztévelelhagyja a raktárat, majd miután a biztonsági kamerákat fóliával letakarta, egy targoncával nagy mennyiségű gumiabroncsot rakodott fel a használtcikk kereskedéssel foglalkozó társa által vezetett teherautóra, aki vállalta, hogy a zsákmány elszállításában és értékesítésében is segíteni fog neki.
A páros ezzel a módszerrel alig két hét alatt közel 200 darab gumiabroncsot sikkasztott el több mint 4,5 millió forint értékben. A siófoki rendőrök a nyomozás alatt több helyszínen tartottak kutatásokat, melynek során összesen 84 darab bűncselekményből származó gumiabroncsot foglaltak le, így sértett kárából 2,8 millió forint megtérült.
Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában mindkét vádlottal szembenbörtönbüntetés, pénzbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.
A fényképet a Siófoki Rendőrkapitányság készítette az egyik vádlottnál végrehajtott kutatás alkalmával lefoglalt gumiabroncsokról.

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait

Futótűzként terjed egy veszélyes vírus Békésben

Jól halad a lakossági egyeztetés a Fertő tavi fejlesztés jövőjéről

Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat