Le kellett zárni a futópályát a repülőtéren, bemászott egy férfi

Egy zavart férfi jutott be a budapesti repülőtér területére hétfőn este, a reptér fegyveres biztonsági őrei elfogták, de az egyes futópályát rövid időre le kellett zárni.

 

Hétfőn este fél nyolc előtt nem sokkal rövid időre lezárták a budapesti repülőtér egyes  futópályáját, mert egy illetéktelen személy jutott be a repülőtér szigorított védelmi területére.  Több repülőgépnek várakoznia kellett, vagy a másik futópályáról tudott csak felszállni, mert az elfogást követően ellenőrizni kellett az érintett területet - írta az Airportal.

Az oldal kérésére a rendőrség tájékoztatást adott, amely szerint egy zavart férfi 2021. augusztus 9-én 19 óra 14 perckor egy őrbódéra felmászva átugrott a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kerítésén, majd a védelmi rendszert rángatni kezdte.Az esetet észlelve a reptér fegyveres biztonsági őrei (FBŐ) azonnal a helyszínre mentek, a férfi azonban agresszíven lépett fel velük szemben, és egy fémrúddal hadonászni kezdett. A zavart állapotban lévő embert az egyenruhásoknak sikerült testi kényszerrel ártalmatlanná tenniük, majd megbilincselniük.

A kiérkező Repülőtéri Rendőr Igazgatóság járőrei elláták a 35 éves budapesti férfit,  majd mentőt hívtak hozzá és kórházba szállították.

 Időközben kiderült, hogy a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer birtoklása miatt büntetőeljárást folytat vele szemben.

Címlapfotó:Facebook/ Budapest Airport

 

2021. augusztus 10. 06:30
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Egyéni sprint, leghangosabb ugatás, jelmezverseny és csoportos futam – ezekben a számokban mérték össze tudásukat a ...
Több százan zumbáztak együtt a harmadik, gyulai Zumba Fesztiválon. A három napos eseményre már nem csak az ország sz...
Megszólalt Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték elleni támadásokról!
Kék-sárgába borult Brüsszel Ukrajna nemzeti ünnepének alkalmából, az Európai Bizottság elnöke pedig ismételten meger...
Pánikban menekültek a diákok és a szülők is egy pennsylvaniai egyetem évnyitójáról, miután értesítést kaptak, hogy l...