
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Fidesz-KDNP jelöltjeként Lázár János 96,33 százalékos feldolgozottság alapján a szavazatok 52,14 százalékát szerezte meg a 39,86 százalékot elérő Márki-Zay Péterrel szemben a Csongrád-Csanád megyei 4-es választókörzetben. Sajtótájékoztatóján azt mondta, a választókerület mind a 19 településén, így Hódmezővásárhelyen is elnyerte a választópolgárok támogatását.
A politikus köszönetet mondott családjának és Orbán Viktor miniszterelnöknek, valamint fideszes képviselőtársainak a támogatásért, az aktivistáknak, önkénteseknek a munkájukért.
Óriási túlerővel szemben kellett helytállni ebben a kampányban, támadások, nemtelen eszközök bevetésével szemben kellett bebizonyítani, hogy méltó a bizalomra - közölte. Hozzátette: "az elvégzett munka nem volt hiábavaló, elnyertük a választópolgárok bizalmát".

Fotó: MTI/Rosta Tibor
Lázár János azt kérte azoktól, akik támogatták, s azoktól is, akik nem rá szavaztak, zárják le a polgárháborút, fogjanak kezet, ne egymás ellen küzdjenek, hanem egymásért.
Bebizonyosodott, hogy negatív kampánnyal, gyűlölettel nem lehet eredményt elérni. Választást csak munkával, teljesítménnyel lehet nyerni - hangsúlyozta.
Politikához és a választásokhoz a legtöbb, ami kell, az az alázat. A hübrisz ma veszített, és nyert az alázat - jelentette ki az hatodik parlamenti ciklusát kezdő képviselő.
Úgy fogalmazott, munkára jelentkezik, hogy együtt dolgozzon mindenkivel a közösség fölemelkedésért, hiszen Hódmezővásárhelynek és térségének ideje volna, hogy fölfele haladjon.
Kérdésre válaszolva elmondta, a győzelem személyesen is sokat jelent számára, a politikai pályafutásában úgy érzi, új korszak kezdődött. Arra a kérdésre pedig, hogy ez azt jelenti-e, hogy visszatér az országos politikába, esetleg a kormányzatba, azt válaszolta: ma este visszatért.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen