Lassult a Szlovákiában élő magyarok létszámának fogyatkozása

Mintegy 36 ezerrel csökkent Szlovákiában a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma az elmúlt tíz évben, ám a fogyatkozásuk üteme jelentősen lassult, számszerűen a felére esett vissza az előző évtizedhez képest - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által csütörtökön nyilvánosságra hozott adatokból.

A 2021-es népszámláláson magukat magyar nemzetiségűnek valló szlovák állampolgárok száma 2011-hez képest 36 ezerrel - mintegy háromnegyed százalékkal - az összlakosság 7,75 százalékára, 422 ezerre csökkent. Az aktuális statisztikai adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy lassult a Szlovákiában élő magyarok létszámfogyásának üteme az elmúlt tíz évben a megelőző évtizedhez képest. 2001 és 2011 között ugyanis a Szlovákiában élő magyarok lélekszáma több mint 60 ezerrel csökkent, ami az összlakossághoz viszonyítva 1,2 százalékos visszaesést jelentett. 

A 2021-es és 2011-es szlovákiai népszámlálásokon magukat magyarnak vallók hányadának összehasonlítása azonban nem feltétlenül ad pontos képet a nemzetiségi arányok alakulásáról, tekintve, hogy a két népszámláláson különböző módszertant használtak. A 2021-es népszámláláson részt vevők először adhattak meg vegyes identitást, azaz úgynevezett "második nemzetiséget" is. A második nemzetiségként a magyart megjelölők száma 2021-ben meghaladta a 34 ezret, vagyis csaknem annyi volt, mint amennyivel számszerűen csökkent a magukat magyar nemzetiségűnek vallók száma.


Megyék szerinti elosztásban 2021-ben is a legtöbben a déli régiókban vallották magukat magyarnak: a nyitrai megyében 22,3 százaléknyian (10 évvel korábban 24,6 százalék), a nagyszombati megyében 20,4 százaléknyian (2011-ben 21,8 százalék), illetve a besztercebányai megyében, ahol 10,5 százaléknyian mondták magyarnak magukat (10 évvel korábban 10,2 százalék).

Bár a megjelölt nemzetiségnél némileg magasabb volt azoknak a száma, akik magyar anyanyelvűnek vallották magukat, de az ő számuk és arányuk is csökkent némileg. Míg 2011-ben 508 ezren (9,4 százalék) tekintették magukat magyar anyanyelvűnek, addig 2021-ben már csak 462 ezren (8,48 százalék) vallották magukat magyar anyanyelvűnek.

Szlovákia összlakossága a 2021-es népszámlálási adatok szerint 5 millió 449 ezer volt, mintegy 52 ezerrel több, mint amennyit a tíz évvel korábbi népszámlálás kimutatott. Az összlakosságon belül a nemek aránya gyakorlatilag változatlan maradt: a férfiak aránya mintegy 49 százalék, a nőké pedig 51 százalék volt.

MTI/A fotó illusztráció: facebook.com/igor.matovic.7

2022. január 20. 12:13
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Szinte teljesen leégett egy családi ház melléképülete Tiszakécskén, a lángok átterjedtek a főépület tetőszerkezetére...
Fáradt volt és elaludhatott vezetés közben az a 22 éves román sofőr, aki halálos balesetet okozott Rajka közelében, ...
"Nem akartam a közös gyereket." Ezt mondta az a gyerekgyilkos, aki végzett egy 12 éves lánnyal Nyíregyházán. A kegye...
Kórházba vittek egy fiatal férfit, miután autójával egy másik kocsival ütközött, majd az árokba csapódott és felboru...
Majdnem halálra késelte a testvérét és a sógorát egy lajosmizsei férfi vasárnap este. Egy tanyán vesztek össze, ahov...