
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Azt írták, a szülők két kisgyermekükkel utaztak Ausztriába, amikor autójukból sűrű füst csapott ki, majd a jármű kigyulladt. A NAV három járőre az óvodás és a bölcsődés korú gyermeket, valamint édesanyjukat a járőrautóba ültették. Az apát, aki próbálta kimenteni az értékeket az égő kocsiból, biztonságos helyre kísérték, majd igyekeztek megnyugtatni.
A tájékoztatás szerint az eset miatt a tűzoltók megérkezéséig lezárták a sztráda érintett szakaszát. Néhány perccel később a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók nekiláttak az oltásnak.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A közleményben kitértek arra is, hogy a NAV Bevetési Igazgatóságának több munkatársa is részt vett rendészeti és sérült beteg ellátását segítő képzésen. A speciális segítségnyújtást a járőrök önként tanulják, hogy rendkívüli helyzetekben is eljárhassanak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen