
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Számos baleset és tragédia történt már a magyar utakon, azonban a sofőrök még mai napig tudnak meglepetést okozni az közlekedőknek és Magyar Közút munkatársainak is.
Nemrég ugyanis menet közben gyulladt ki egy kocsi az M0-ás autóúton Csömör térségében, szerencsére sikerült lehúzódnia a sofőrnek. Egy aprócska probléma volt csak, hogy elfelejtette vagy nem tudta behúzni a kéziféket, így pár perc után az autó lángolva begurult a sávok közé – derül ki legújabb Facebook-posztjukból, melyben több, hasonló esetet is összegyűjtöttek.
Ráadásul, mint kiderült, a kocsit éppen akkor vette a sofőr, nem is volt még átíratva és a végén el is hagyta a helyszínt.
A második esetnél, mely a Magyar Közút felvételein látható, a szigetszentmiklósi mérnökség egyik művezetője füstöt vett észre.
Először azt hitte, hogy a leállósávon tartózkodó autó gyulladt ki, de ahogy közelebb ért látta, hogy a rézsű ég, a nála lévő poroltóval sikerült megfékezni a lángokat és a tűzoltók segítségével elkerülték a nagyobb bajt.
Tanuláságok? Legyen nálad poroltó. Ha pedig megállsz - bárhol is vagy - húzd be a kéziféket és ne hagyd el a helyszínt. Ja és figyeljetek arra, hogy nyáron, egy mostanihoz hasonló szárazabb időszakban egy eldobott csikk is könnyen nagyobb tüzet okozhat!
- hívták fel a sofőrök figyelmét.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért