
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő
50 ezer euróval tartozott egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú párosnak egy férfi, akit ezért Debrecenbe, egy áruház parkolójába hívtak. Egyikük megfenyegette adósukat, hogy ha nem ül be az autóba és nem adja oda telefonját, eltörik a lábát, ezért az áldozat engedelmeskedett – olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség keddi közleményében.
A férfit egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településre, egy idősebb segítőjük házába szállították. Már útközben elvették tőle az iratait, majd egy garázsba vitték, ahol ököllel, bottal, de még egy fém baseball ütővel is verni kezdték, amivel nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoztak.
Lábánál fogva láncra verték, és napokon át fogva tartották, közben a tartozás rendezését követelték. A helyszínt biztosító bűnsegéd két felnőtt fia és lánya is otthon volt, és nemcsak tudtak mindenről, hanem segédkeztek is.

A foglyot megfenyegették, hogy ha szökni próbál, a családját is megölik, ráadásul egy harci kutyát is tartottak az udvaron.
Két nap után a férfit Hajdúszoboszlóra vitték, ahol egy ismerősétől összesen 700 ezer forintot tudott szerezni, amit ezután azonnal euróra váltottak elrablói. Rokonaitól is kölcsön szeretett volna kérni, de nem voltak otthon, ezért a bűnözők visszavitték a garázsba, és ismét megkötözték.
Pár nappal később ismét Hajdúszoboszlóra szállították az áldozatot, ahol egyik barátjától vett át pénzt, akinek már korábban jelezte neki, hogy bajban van. Míg a fogvatartók az autóban ülve várakoztak, a férfi beült ismerőse kocsijába, majd azonnal a rendőrség felé vették az irányt.
A páros eközben elmenekült, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellenük. Bűnsegédjüket és gyerekeit őrizetbe vették, majd letartóztatták.

Az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság a két szökevény távollétében folytassa le az eljárást. A már elfogott bűnrészest súlyosabban minősülő emberrablással, míg fiait és lányát súlyos testi sértés bűntettével vádolják.
Ha beismerik tettüket, az apát 7 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra, míg gyerekeit 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítéltetné az ügyészség, illetve a bántalmazásra használt eszközök elkobzására is indítványt tett.
Fotók: ügyészség

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában