
Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható
2021 áprilisában egy Nógrád megyei településen csendháborításról érkezett bejelentés. A helyszínre érkező rendőrök a ház udvarán két ittas fiatalembert találtak, akik egy hangszóróból zenét hallgattak. A a rendőrök többször is felszólították a testvérpárt személyazonosságuk igazolására, de ennek egyikük sem tett eleget.
A rendőröket a 33 éves és a 20 éves férfiak megfenyegették, közben olyan kijelentéseket tettek, hogy „vannak még a házban hatan, úgy gyertek be”, "szét lesztek verve, ha bejöttök a házba, azt nem hagyjátok el élve". Ezt követően az idősebb férfi a ház mögül elővett egy benzinmotoros láncfűrészt, azt elindította, és a rendőröknek azt kiabálta, hogy „ha bejöttök, szét lesztek darabolva" – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
A férfi elindult a rendőrök felé, majd a kapu előtt a kerítésen belül két méterre megállt, letette a járó motorú láncfűrészt, és közölte, hogy "ha bejöttök, ez vár titeket", majd újra a kapuhoz ment és folytatta a rendőrök szidalmazását.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a testvéreket. Az idősebb férfi tagadta tettét, míg öccse nem tett vallomást.

Fotók: ugyeszseg.hu

Operatív törzs: vasárnap estétől extrém hideg várható

Két férfi miatt riasztották a TEK-et Győrben

Légpuskával fenyegette a rendőröket egy szabolcsi férfi

Rendőrök és tűzoltók rohantak meg egy miskolci panelházat - videóval

Meghalt egy idős férfi a Debreceni Campusnál - videóval

Mentőautó szenvedett balesetet Miskolcon – videóval

Üvegdarabokat találtak egy bolti szószban - Senki ne egye meg!

Viperával és vascsővel vertek egy férfit Kecskeméten, halálosan megfenyegették

Kiderült, hol lehet rámenni a Balaton jegére

Liftben erőszakoskodott egy idős nővel Miskolcon

Árokba borult egy autó Tótkomlósón, a tetején állt meg

Cserbenhagyás Kecskeméten, zebrán sodortak el egy biciklist - Fotók