
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Emberségből jelesre vizsgáztak a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrök. Bebizonyították, hogy valóban senkit sem hagynak az út szélén, de még az út közepén sem.
A közösségi oldalukon megosztott videóból kiderül, hogy pénteken két spániel betévedt az M30-as autópálya több hónapra lezárt szakaszára. Az egyik egyenruhás nem nézte tétlenül, hogy az állatok tanácstalanul keresik a gazdájukat, hanem magához csalogatta a két négylábút.
Ezt követően beültette őket a járőrkocsi csomagtartójába, kollégái segítségével pedig hamar sikerült kiderítenie, ki a kutyák tulajdonosa.
Ahogy látható, hatalmas volt az öröm, mikor a két szökevény hazatalált.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Varga György

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen