
Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből
A kutya gazdáját kishíján halálra verte egy férfi Miskolcon még áprilisban. A támadó egy összecsukható alumínium kocsival esett neki áldozatának, méghozzá azért, mert a kutyája megugatta.
A 32 éves férfi vendégségbe érkezett a családhoz, amikor a kutya odaszaladt hozzá és megugatta. A férfinek ez nem tetszett, ezért belerúgott a tacskóba. Ekkor tört ki a veszekedés, ami odáig fajult, hogy a vádlott megragadta az udvaron talált alumínium kocsit és úgy oldalba ütötte vele a kutya gazdáját, hogy kilyukadt a tüdeje. Erről a megvert férfi beszélt korábban a bíróságon.
„Elkapta ezt a húzogatós kocsit, ami oda volt téve és így oldalba vert vele. Ekkor már azonban védekezésre képtelen állapotban voltam. Az asszony már közben hívta a rendőröket” – mondta a megvert férfi.
A támadó viszont azt állította, hogy ő nem bántott senkit, csak ellökte a férfit, aki ráesett a kocsira és ezért lyukadt ki a tüdeje.
„Nem ütöttem meg sem őt, sem a feleségét, a kiskutyát nem rúgtam meg, most is betegen jöttem el a munkahelyemről. Már nem mondok semmit, ártatlanul börtönbe akarnak küldeni” – hangsúlyozta.
A verekedő férfi ellen korábban életveszélyes testi sértés miatt emeltek vádat, a bíróság pedig most hozott ítéletet. 2 év szabadságvesztésre ítélte, aminek a végrehajtását 5 év próbaidőre felfüggesztette.
Az ítéletet a vádlott tudomásul vette és nem fellebbezett, az ügyészség azonban gondolkadási időt kért, így az egyelőre nem jogerős.

Csütörtökön térnek haza a magyar katonák az iráni háborús térségből

Halálos kamionbaleset történt Törökszentmiklósnál

Rákkeltő anyaggal szennyezett terméket hívnak vissza a boltokból

Újabb fordulat az ecsegi testvérgyilkosság ügyében, megszólalt a rendőrség

Nem hívtak segítséget barátai, az utcán heverve halt meg egy férfi Makón

Eszeveszett tombolásba kezdett egy férfi, a sorompók sem állították meg - videóval

Viperával támadtak meg egy kocsmárost, lesben állva estek neki

Súlyosan megsérült két balesetnél segítő rendőr a 8-as úton

Tragikus tűzeset Mezőkövesden, egy ember meghalt

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje