
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Kalandjai rímekért kiáltottak, ezért a katasztrófavédelem egy versben örökítette meg – tették közzé szombaton.
A történet szerint a pórul járt patás szívét egy kos ejtette rabul, ugyanis érzései bármennyire is komolyak és őszinték voltak, viszonzatlanok maradtak.
A szerelmi bánattól maga alá kerülő bárány ezután az udvaron lévő kút mellett tanakodott, mikor váratlanul csúnya balesetet szenvedett.
Ennek okán szegény, az elhagyott bárány,
mélázott a kútnak alacsony káváján,
majd a göndör testét belé levetette,
mert elment az őrült szerelemtől kedve
– hangzik a költemény ide vonatkozó versszaka.
Még ha különös egybeesést is vetít elénk a katasztrófavédelem versének írója, minden bizonnyal nem önpatával szeretett volna véget vetni az életének a kikosarazott négylábú, de akárhogy is, túlélte a nyolc méteres esést.
Gazdája hívta a lenti tűzoltókat, akik létra és kötél segítségével hozták fel a sértetlen állatot.
Feléri már ésszel, bár egyszerű birka,
más koson is lehet csecsebecse irha
– zárulnak az érzelmekkel átitatott sorok.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen