
Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál
Sáfrány Emese pénteken osztotta közösségi oldalán, hogy rengeteg gondolkozás után párjával eldöntötték, hogyan fogják elnevezni kisfiúkat. Ahogy a bajnok légtornász fogalmazott bejegyzésében, hetekig két név között vacilálttak, mire megszületett a döntés.
„Hónapokig válogattunk a nevek között, több szempontunk is volt a választás illetően. Ne legyen túlságosan gyakori, de túl bonyolult nevet sem szerettünk volna, és a jelentése is fontos volt. A hosszú listáról sorra húztuk ki a neveket, és végül két név között vaciláltunk hetekig, de aztán végre megszületett a döntés” - írta bejegyzésében.
A kisbaba a Nolen nevet fogja kapni, aminek a jelentése bajnok. Sáfrány Emese maga is büszkélkedhet bajnoki címmel, hiszen 2017-ben légtornász Európa-bajnoki címet szerzett, majd az Exatlon Hungary-ben is a Bajnok csapatot erősítette 2019-ben.

Káosz az M1-esen: két súlyos baleset bénította meg a forgalmat Biatorbágynál

Mintha megnyílt volna az ég: brutális eső zúdult az országra

Riasztó jövőkép: Új korszak kezdődhet a magyar agráriumban

Drámai reggel az M3-ason: összetört autó miatt vonultak a tűzoltók

Súlyosan megégett egy kisfiú a családi grillezésen, mentőhelikoptert riasztottak

Halálos tragédia Debrecenben, kiderült, ki az áldozat

Lakásban gyújtott tüzet egy férfi Pécsen, életveszélyes az állapota

Időjárás-jelentés: viharok árnyékolhatják be a hétvégi programokat

Fáklyaként égett egy autó Hodásznál, menet közben kapott lángra - Videó

Terhes párját ütlegelte egy sárvári férfi, a nő elmenekülni sem tudott

Meghalt Sörös Sándor

Jelentős lezárások lesznek a Városligetnél a hétvégén