
Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket
A vádirat szerint a 43 éves férfi 2020 márciusa és 2021 januárja között rendszeresen követett el vagyon elleni bűncselekményeket. 2021. január 25-én hajnalban a vádlott egy VII. kerületi kisbolt ajtajáról a lakatot egy feszítővassal próbálta meg lefeszíteni, de ezt a térfigyelőket szolgálat munkatársai észlelték, és járőröket küldtek a helyszínre.
Mikor a betörő meghallotta a közeledő rendőrautó szirénázását az üzlet melletti kapualjban, a szeméttárolók mögött próbált elbújni, de a kiérkező rendőrök elfogták.
A korábban már büntetett férfit a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság rendelje el a férfival szemben más ügyben korábban kiszabott és felfüggesztett, 2 év börtönbüntetés végrehajtását is – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír

Meghalt Mohácsi Árpád

Zalai testvérpár tragédiája: Döbbenetes felfedezést tettek az áldozatok házában

Testvérpár holttestére bukkantak otthonukban egy zalai településen

Megtartották az Egészséges Táplálkozás Hetét az Aktív Iskolákban

Autósok figyelem! - Itt vannak a 2026-os útdíjak

Rettegés Ferencvárosban: Drogosok dúlják fel a lakók mindennapjait