
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén
A fiú a 2022/2023. tanévben az egyik szolnoki iskola 9. osztályos tanulója volt. 2022. október 24-én a 4. órában a 38 éves tanárnő történelem órát tartott. A tanóráról az egyik diák előzetes engedély nélkül kiment a mosdóba, ahonnan pár perc elteltével visszaérkezett és leült az utolsó padba a vádlott mellé. A tanárnő ekkor közölte, hogy ki kellett volna kéredzkednie, amit a tanuló megértett, és megígérte, hogy legközelebb engedélyt kérve megy ki a mosdóba.
Ezt követően a tanárnő a másik diákhoz fordult, kérve, hogy folytassák a megkezdett feladatot, mire fiú fennhangon azt mondta a tanárnőnek, hogy „K*rvára irritáló vagy!”, majd hozzátette, hogy „irritáló vagy és megöllek!”.
Ezt követően a tanár kiküldte a tanteremből a diákot, aki ekkor felkapta a székét és megütötte vele a nőt. A tanárnő védekezésül felemelte a kezét, így az ütés a karját találta el. De a diák nem állt le és többször is lesújtott a székkel. Több ütés a tanárnő fejét találta el.

A nő kimenekült a tanteremből, de az őrjöngő tanuló követte a folyosóra, ahol többször ököllel arcon ütötte. A tanárnő végül a tanári szobába menekült, ahová a vádlott már nem követte őt.
A nő zúzódásokkal és törésekkel járó, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az ügyészség a vádiratában - a nyomozás során 4 hónapig letartóztatásban lévő, majd azóta bűnügyi felügyelet alatt álló – vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását és pártfogó felügyelet alkalmazását indítványozta, továbbá azt, hogy a bíróság rendelje el, hogy a vádlott szorongást, agressziót kezelő pszichoterápián vegyen részt. Az ügyben a Szolnoki Törvényszék fog döntést hozni.
Fotó: police.hu

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött