
Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat
A szervezet a szomszédban dúló háború kezdete óta részt vesz az Ukrajnából menekülő emberek utazásának, elhelyezésének és ellátásának megszervezésében - tartalmazza a közlemény.
Rögzítik a Magyarországon áthaladó nemzetközi segélyszállítmányok útdíjmentességét is. A háború kezdete óta csaknem 1500 segélyszállítmány kapott útdíjmentességet - tették hozzá.
Azt írták, a katasztrófavédelem a fővárosi és a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve eddig összesen 6865 ember, köztük 3695 gyermek és 2115 nő elhelyezéséről gondoskodott.
Tizenegy megye (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) összesen 170 befogadóhelyén kaptak biztonságos elhelyezést az otthonukat elhagyni kényszerülők - ismertették.
Emlékeztettek arra is, hogy Magyarország a központi raktárában tárolt rescEU-készletből lélegeztetőgépeket és azok tartozékait küldte korábban Ukrajnának.
Hétfőn a katasztrófavédelem a Magyarország által az EU Polgári Védelmi Mechanizmusán keresztül felajánlott gyógyszereket és egészségügyi eszközöket tartalmazó szállítmányt adott át az ukrán állam képviselői részére - olvasható az OKF közleményében.
MTI/Címlapfotó: Illusztráció (MTI/Balázs Attila)

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó

Autó csapódott vonatnak Békéscsabánál, videón a pusztítás