
Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás
A rendőrség közleménye szerint a banda tagjai 2019-től kezdve álltak rá a ceglédi és albertirsai vasútállomáson, valamint a ferencvárosi pályaudvaron várakozó tehervagonokra. Feltörték a szerelvényeket, a zsákmányt járművükbe pakolták, később pedig igyekeztek abból pénzt csinálni, amit mind egy szálig feléltek - írta a police.hu.
A rablók lakásán és tartózkodási helyén, illetve a járműveikre is kiterjesztett kutatások alkalmával a rendőrök zálogjegyeket, nagy értékű televíziókat, háztartási gépeket, kerékpárokat és okostelefonokat foglaltak le, bűnjelraktárba kerültek az ellopott, de még nem értékesített termékek is, mint ruha és fehérneműk, autógumik, kozmetikai termékek.

Fotó: police.hu
A rendőrök lépésről lépésre haladtak a nyomozásban, ellenőrizték a beszerzett információkat, ami újabb és újabb felderítést eredményezett. A 37 alkalommal történt kutatás alkalmával 2178 darab bűnjelet foglaltak le, az okozott kár meghaladja a 90 millió forintot. A ceglédi nyomozók az eljárásban, mintegy 11 millió forint értékű holmit, a vagyonvisszaszerzés keretében pedig három járművet foglaltak le.
A bűnbanda módszere kezdetben az értékzáró plombák és a sodronyzár eltörése, vagy elvágása volt, később a félpótkocsik oldalponyváját vágták ki, hogy hozzájussanak az értékekhez. A lopássorozattal gyanúsítható banda tagjai nem válogattak, igyekeztek teljesen kiüríteni a kiszemelt vagonokat.
A Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya összesen 23 gyanúsítottal szemben 62 rendbeli, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntette, kábítószer-kereskedelem bűntette, pénzmosás bűntette, valamint orgazdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás több mint tízezer oldalas ügy iratait, átadták az ügyészségnek.
Címlapfotó: police.hu

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Gázolt a vonat a záhonyi fővonalon

Senki ne egye meg – fémdarabokat tartalmazhat a népszerű keksz

Videón az M1-esen történt horrorbaleset, háromszor is megpördült a levegőben az autó