
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A házaspár válófélben volt, ezért sokat vitatkoztak. A szomszédok is sokat hallották őket veszekedni. Az 51 éves férfi italozás után vacsorát készített magának, amikor a felesége hazaért. Az asszony rögtön szóvá tette, hogy miért iszik a férje, és hogy miért nem mosta el a disznóölő kést, amit már előző nap is használt. A férfi ezután rátámadt a nőre koszos disznóülő késsel. 18-szor szúrta meg felesége combját, karját és mellkasát. A nő azonnal elvérzett. A férfi ezután elmenekült otthonról és egy kukoricásban bújt el. Az asszony vérbefagyott holttestét végül kislányuk találta meg.
Az eset júliusban történt. Az ügyészség most emelt vádat ellene.
A férfi korábban mindent beismert, azt mondta, hogy hirtelen felindulásból gyilkolt. Beismerés esetén 13 év börtönbüntetést kaphat. Tárgyalása folytatódik a bíróságon.
Korábbi cikk:
A levesen múlt a csengeri asszony élete, brutálisan megölte a férje - videóval

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen