
Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt
A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy a megalapozott gyanú szerint egy férfi 2019 szeptembere és 2020 márciusa között több társával, köztük két ügyvéddel egy vállalkozótól megközelítőleg 800 millió forintot kapott. Az elkövetők valótlanul arra hivatkoztak, hogy ezen összegből a belügyminiszternek, rendőröknek, NAV-osoknak és más hivatalos személyeknek kell fizetni annak érdekében, hogy a vállalkozó ellen ne induljon adóhatósági és büntetőeljárás.
Amikor mégis nyomozás indult a vállalkozóval szemben, további 100 millió forintot kértek tőle azért, hogy az eljárást hivatalos személyek segítségével számára kedvezően befolyásolják.
A fentieken túl a vállalkozót közvetítőtökön keresztül egy további ügyvéd is megkereste azzal, hogy 150 millió forintért eléri a büntetőeljárás számára megfelelő lezárást. Az ügyvéd - szintén valótlanul - arra hivatkozott, hogy az ügylethez a miniszterelnök, a legfőbb ügyész és egy magas beosztású adóhatósági vezető befolyását kérik, és ezért a kért pénzből nekik is kell fizetni.
A nyomozó főügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében kedden tizenkét helyszínen összehangolt akciót hajtott végre, majd hét embert gyanúsítottként hallgatott ki.
A hatóság közreműködésével több száz millió forint értékben biztosítottak vagyontárgyakat. A nyomozó főügyészség elrendelte valamennyi elkövető őrizetét és indítványozza letartóztatásukat - áll a közleményben.

Különleges traffi mért Szegeden az ünnepekkor, így kívántak boldog karácsonyt

Lezuhant egy ember karácsonykor, mentő és tűzoltó vonult ki a budai alsó rakparthoz

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk az év utolsó hétvégéjén

Karácsonyi tragédia Szentlőrincen: süteménnyel a kezében halt meg egy férfi

Döbbenetes videó: Egy óriás andalgott Jobbágyi utcáin

Csodálatos képek: Fehérbe borult magyar vidéket fotóztak karácsonykor

Rendőrök és a TEK is kivonult szenteste délutánján a rácalmási temetőbe, drámába torkollott az ünnep a településen

Szörnyű tragédia történt szenteste Algyőn, kék fény villant fel karácsonyi világítás helyett

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!