
Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban
Lelövéssel fenyegette korábbi barátnőjét, valamint lopás, csalás, eltiltás hatálya alatti, illetve engedély nélküli járművezetés miatt körözték azt a férfit, akit a budapesti rendőrök január 16-án 14 óra körül fogtak el Budapest V. kerületében – közölte a rendőrség.
Kifejtve, hogy a 28 éves budapesti lakosnál néhány grammnyi, különböző típusú kábítószergyanús anyagokat találtak. A férfi az intézkedés közben rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá. A XVI. Kerületi Rendőrkapitányság a fenyegetés miatt zaklatás vétség gyanújával folytat eljárást. G. Alexander és a társaságában lévő nő kábítószer hatása alatt állt, emiatt az V. Kerületi Rendőrkapitányság jár el. A férfit a körözései miatt őrizetbe vették.

Az elfogást követően a nyomozók a helyszínen felfigyeltek két férfira, aki túlságosan érdeklődőnek tűntek, és láthatóan valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt álltak. Őket is igazoltatták, majd kikérdezték. Gyorsan kiderült, hogy ismerték az elfogott férfit. Egyikük kocsijának átkutatásakor a rendőrök egy éleslőfegyvert és hat éles lőszert, valamint kevés kábítószergyanús anyagot találtak. Előállították őket, a gyorsteszt mindkettőjük esetében megerősítette a drogfogyasztást, ezért büntetőeljárást indítottak velük szemben. A belvárosi rendőrök a 39 éves K. Dávidot lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésével is gyanúsítják, őt őrizetbe vették. A pisztolyt szakértők vizsgálják.
Fotók: police.hu


Elmetszette lánya zaklatójának nyakát a kerepesi HÉV-megállóban

Hihetetlen, igazi tigrisre bukkantak a magyar rendőrök egy házban

Betonozni hívta a rendőröket

70 lakó menekült az utcára a belvárosban

Brutális állatkínzás sokkolta Abonyt, videón az esztelen tombolás

Emberi maradványokra bukkantak a ferencvárosi lomtalanításon, azonnal értesítették a hatóságokat

Rejtélyes haláleset: Rendőrök lepték el a pécsi Puskin tér környékét

Napok óta valami különös történik a benzinnel és gázolajjal

Nagyfater elszabadult Mátraverebélyen, drogot terített a környéken

Holttestet találtak a dabasi horrorházban, hosszú haláltusát vívott az áldozat

Motorháztetőn utazó nőt vettek videóra Sopronban, az ablaktörlőbe kapaszkodott

Kritikus állapotban megtalálták az eltűnt kunszentmártoni férfit