
Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán
Az elmúlt hetekben sok járatkéséssel és -törléssel kellett számolniuk a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is.
Vitályos Eszter szerint a 21. században megengedhetetlen, hogy a magyar családok és az idelátogató turisták hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást.
Ami most a Liszt Ferenc repülőtéren történik, az még az állami tulajdonszerzés előtti időszak következménye. Amint megtörténik a reptér tényleges, fizikai átvétele, a helyzet javulni fog
– fogalmazott a kormányszóvivő.
Kiemelte, az első lépések már megtörténtek.
Köszönjük a Budapest Airport munkatársainak, hogy két különálló ellátó zónát is kialakítottak, ahol a járatkéséssel érintett utasok élelmiszert, vizet vehetnek magukhoz, a családok részére pedig külön baba-mama szoba, bébiétel és egészségügyi csomag is rendelkezésre áll. A jövőben nemcsak a repülőtér üzemeltetésének kell javulnia, hanem a légi közlekedés irányításának és a földi kiszolgálásnak is.
Minden szereplő együttműködésére szükség van, annak érdekében, hogy a légiközlekedés szereplői a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást tudják nyújtani, mégpedig ellenőrzött módon
– szögezte le.

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír