Kormányszóvivő: Magyarország a legbiztonságosabb Európában

Magyarország egyelőre a béke szigete a többi európai országhoz hasonlítva, a legbiztonságosabb európai ország, hiszen Málta után itt a legmagasabb a koronavírus ellen kétszer beoltottak, a teljes védettséggel rendelkezők aránya - mondta a kormányszóvivő a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Szentkirályi Alexandra kijelentette: "bárkit és bármikor be tudunk oltani, onnantól kezdve, hogy kéri az oltást". Ugyanakkor - mint mondta - "nem dőlhetünk hátra", mert itt van a minden eddiginél agresszívebb delta variáns és fel kell készülni arra, ha Magyarországra is megérkezik a negyedik hullám. A nyáron csak azoknak érdemes külföldre utazniuk, akik már mind a két oltást megkapták - hívta fel a figyelmet.

Közölte: a kormány mindent mindet megtesz annak érdekében, hogy növelje a beoltottak számát. Ennek érdekében három döntés született a múlt héten: lehetővé teszik a harmadik oltást augusztus elsejétől, az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás, valamint további lépéseket tesz a kormány azért, hogy a 60 év felettieknél, valamint a 12-16 év közöttieknél tovább növeljék az oltottak számát - mondta el a kormányszóvivő.

Szentkirályi Alexandra kijelentette: minden Magyarországon kapható vakcina hatékony és biztonságos. Az Európai Bizottság Fit for 55 elnevezésű, a többi között az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentését célzó javaslatcsomagjával kapcsolatban arról beszélt: a kormány elkötelezett abban, hogy "egy zöldebb környezetet hagyjunk az utánunk következő generációra, viszont biztosan nem tehetjük úgy, hogy mindenféle adókat vetünk ki és az embereket sarcoljuk meg".

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. július 19. 09:41
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...