2025. november 15. szombat, Adalbert, Lipót
8°C Budapest

Kolbászt sütöttek és a konyhában cigiztek a gyilkosság után, a pesti nő csak segíteni akart nekik

Lakására hívta a kéregetőket, vérengzésbe torkollott a VIII. kerületi ebéd. Most vádat emelt az ügyészség.
Tenyek.hu
2023. június 23., péntek 10:55
Vágólapra másolva!

A brutális gyilkosság a VIII. kerületben történt 2022 telén, az ügyészség most emelt vádat a két férfivel szemben. A közlemény szerint a nő a piacon látta meg a két kéregető férfit, akiket megsajnált, ezért meghívta a lakásába egy ebédre őket. A lakásban a nő egy férfivel élt együtt, délután pedig megérkezett hozzájuk a két kéregető. Iszogatni kezdtek, majd az egyik vádlott megfenyegette a házigazdát, hogy adjon nekik pénzt, különben kirámolják az egész lakást. A házigazda ekkor elutasította a két vendég kérését, az egyikük pedig ütni kezdte őt. Addig verte ököllel a fejét, amíg földre esett, majd rugdosni kezdte, ennek következtében a férfi pedig eszméletét vesztette.

A lakásban lakott még egy mozgássérült férfi is, ő és a nő kiabálni kezdett, ekkor az egyik támadó az asszonyt lefújta borsspray-vel és a kanapéra lökte, hogy megerőszakolhassa. A nő ellenállt a bántalmazásnak. Ezután a földön fekvő áldozathoz mentek vissza, aki idő közben magához tért, ezért újra verni kezdték őt addig, amíg bele nem halt a sérülésekbe. A két támadó kirámolta az egész lakást, pénztárcát, bankkártyát, telefont, gyűrűket és karórát is elpakoltak.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A két férfi  a gyilkosság után még a lakás konyhájában maradt, kolbászt sütöttek, beszélgettek, kávéztak és cigiztek. Csak este indultak útnak az értékekkel együtt, de a rendőrök pár óra alatt elfogták őket.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a két férfivel szemben, a gyilkosnak életfogytig tartó szabadságvesztést, a társának pedig fegyházbüntetés kiszabását indítványozza.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk