
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
Azt írták, az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségés a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közös bűnügyi akciót hajtott végre. A tettenérés sikeres volt: a férfi - egyeztetés után - szeptember 21-én 12 óra körül egy újpesti parkolóban ismét találkozott a dílerrel és fogyasztás céljára kokaint vásárolt tőle.
A gyanú szerint a budapesti férfi pontosan meg nem határozható ideje és gyakorisággal, de legalább két éve rendszeresen vásárolt kokaint - tették hozzá.
A nyomozó ügyészség folytatólagosan, csekély mennyiség fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklása vétség gyanúját közölte a 36 éves férfival. A gyanúsított beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.
Hozzátették, hogy a kábítószert megszerző férfi ellen a nyomozó ügyészség indított eljárást, mivel a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként elkövetett bűncselekmény esetén kizárólagos ügyészségi nyomozásnak van helye, míg a kábítószerrel kereskedő ember ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.

A fotó illusztráció: Shutterstock
MTI

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó